Bejelentés


Russian VDV fanclubb ЗА ВДВ!!!!НИК











Üzenőfal


Név:

Üzenet:



Szavazás




A harmincas évek első felében a szovjet hadvezetés a világon elsőként ismerte fel az ejtőernyő harcászati jelentőségét. 1935-ben a Kijev mellett – külföldi katonai megfigyelők jelenlétében – végrehajtott komplex hadgyakorlaton európai és amerikai főtisztek döbbenten figyelték, amint Sztálin kézmozdulatára a fejük fölött dübörgő szállítógépekből 1.200 katona ugrik ki, s másodperceken belül fehér selyemgubók borították be az ukrán eget… A szovjet hadsereg csúcsvezetői büszkén düllesztették ki mellkasukat és magabiztosan mosolyogtak a német, amerikai, brit és a többi katonai attaséra: na kollégák, erre varrjatok gombot! – mondták volna, ha az ékes orosz nyelv ismeri ezt a szólást…

A Vörös Hadsereg politikai okokból történt lefejezése ellenére 1939 tavaszán már három bevethető ejtőernyős dandár állt a szovjet hadvezetés rendelkezésére. Az éles megmérettetés sem váratott sokáig magára: ugyanezen év novemberében a finnországi hadjárat során az emberiség történelmének első tömeges katonai ejtőernyős-bevetése megtörténik.

Az akció nem járt egetrengető sikerrel, s talán ennek is tulajdonítható, hogy a nemsokára világháborúvá terebélyesedő Nagy Honvédő Háborúnak aposztrofált kataklizmában szovjet részről az ejtőernyős deszant-csapatokat szinte kizárólag gyalogságként (igaz, elit egységekhez méltó feladatokkal megbízva) küldték harcba. Ez nem akadályozta meg a szovjeteket (és későbbi szövetségeseiket) abban, hogy közös kiképzéseken gyakorolják a deszant-harcászat elemeit. (A franciák már 1935-ben küldtek egy három tisztből álló csoportot a Szovjetunióba, akik később a francia katonai ejtőernyőzés úttörői és első instruktorai lettek – erről egy kicsit bővebben a francia ejtőernyősökről szóló posztban olvashatsz).

A Szovjetunióban mindig is komoly hangsúlyt fektettek a deszantos utánpótlásra; ennek egyik jele volt a hihetetlenül népszerű, s az állam (azaz a párt) által orrba-szájba finanszírozott repülős és ejtőernyős klubok fenntartása, amelyekben fiatalok tíz- és százezrei sajátították el már tizenévesen a repülés és az ugrások alapfortélyait. Erre bizony szükség is volt, hiszen – már ha hinni lehet az olyan forrásoknak, mint Viktor Szuvorov Jégtörője – 1941 nyarán a Vörös Hadsereg többek között tíz hadtestnyi (!) deszantossal várta az Adolffal történő leszámolást, márpedig ez testvérek között is megvan úgy 700-800 ezer katona. A háború után legalább tíz évig a VDV (Воздушно-десантные войска, vagyis Légideszant Csapatok) volt a világ legnagyobb és legerősebb ejtőernyős fegyverneme, noha a háborús évekhez képest létszámcsökkenés volt tapasztalható.

Az ötvenes évek – a Vörös Hadsereg megváltozott, a Nyugattal szembeni offenzív szembenállást valló katonai doktrínájával együtt – meghozták a katonai ejtőernyőzés reneszánszát. A deszant-alakulatok lassacskán a Munkács és Vlagyivosztok közötti, pindurkának nem mondható földdarabon is kivívták maguknak a “hadsereg krémje” jelzőt. Ezt 1956-ban itt minálunk is bizonyították, hiszen a 7. és a 31. Légiszállítású Gárdahadosztály ejtőernyősei derekasan kivették részüket a forradalom vérbefojtásából.

Az igazi, komoly vizsgára azonban várni kellett, mígnem elérkezett 1968, s vele a prágai tavasz, majd az azt követő nyár:  augusztus 20-ról 21-re virradólag a 103. Légiszállítású Gárdahadosztály válogatott emberei, a katonai hírszerzés, aGRU kommandóival karöltve röpke 13 perc alatt elfoglalják a csehszlovák főváros repülőterét, majd az ejtőernyősök ASU-85-ös önjáró lövegei meg sem állnak a prágai Pártközpont előtti térig… Ez még úgy is szép teljesítmény, hogy Svejk óta tudjuk: a csehek nem kifejezetten a hadműveleti területen produkálták nemzeti dicsőségtáblájuk legszebb illusztrációit.

1973 októberének elején a 103. Légiszállítású Gárdahadosztály mintegy ötezer embere (ismét ők!) “nulladik fokozatú” harckészültségben van: minden pillanatban megjöhet a parancs, hogy az arab oldalon beszálljanak abba a csetepatéba, mely a Közel-Keleten kibontakozóban volt. A beavatkozás – hála Istennek – elmaradt, de a Jom Kippur azóta sem tartozik a szovjet (orosz) ejtőernyősök kedvenc ünnepei közé. Hiába, a fiúk bizonyítani akartak, s ötletük is lett volna rogyásig…

1970-ben hadrendbe állítják a BMD-ket, ezeket a könnyű páncélozott járműveket, amelyeket  mintha  az  ejtőernyősöknek  találtak volna ki. Ezeknek az afrikai klímára átalakított változataival sikerül 1977-ben az etiópiai vendégszereplésen lévő  VDV-alakulatoknak Afrika szarvából egészen az ogadeni sivatagig visszavonulásra kényszeríteniük a szomáliai csapatokat. (Hozzá kell tenni: bizonyos Fidel Castro nevű kubai úriember lelkes kis csapatával szoros együttműködésben).

Két évvel később Afganisztán. Ezúttal a 105. Légiszállítású Gárdahadosztálynak adatik meg a lehetőség kipróbálni, milyenek is a valódi utcai harcok: Kabul minden épületéért meg kell küzdeniük, s ha hinni lehet a túlélőknek: a srácok nem kényeztették el a velük szembenálló fegyvereseket.

A nyolcvanas évek végén, illetve a kilencvenes évek elején a szovjet deszantosok nyolc hadosztályt alkottak. Közülük az egyik (a Rjazanyban állomásozó) kiképzési célokat szolgált. Egy hadosztály 800 hivatásosból és mintegy 7.500 fő sorállományúból állt. Hadosztályonként 128 BMD-vel, továbbá 45 darab önjáró löveggel (ASU-57 és ASU-87[helyesbítés: ASU-85; köszönöm a kiigazítást.] típusúakkal) rendelkeztek. A deszant-hadosztályok a mindenkori szovjet vezetés azonnal mozgósítható “házi tartalékát” jelentették.

Nem véletlen, hogy a Csecsenföldön kirobbant polgárháborúban is megjelentek az immáron az orosz trikolórt a karjelvényükön viselő ejtőernyősök, mint a moszkvai hadvezetés “ultima ratio”-ja. Kérdés volt, hogy az afganisztáni tapasztalatok kamatoztathatóak-e Groznij környékén. Azóta tudjuk, hogy nem éppen.

A deszantosokat (nemcsak az oroszoknál) mindig is két fő cél elérésére képezték ki: az egyik az első vonalbéli  klasszikus harc, melyet a fő szárazföldi erők megérkezéséig kell vívni. A másik a kommandó-típusú, melyre az ellenséges vonalak mögött kerül sor, s mely magába foglalja a szabotázst és az ellenséges tisztek és főtisztek célirányos megsemmisítését.

Érdeklődve várjuk, hogy a kék barettet és a vízszintesen csíkozott (világoskék-fehér) pólót viselő orosz ejtőernyősök (akik per pillanat négy dandárba sorolva úgy 30-32 ezren lehetnek) mikor és hol tesznek kísérletet arra, hogy a jócskán megtépázott orosz nagyhatalmi tekintélyt picinykét helyreállítsák. Ez a meló ugyanis nem hagyható kizárólag aGazpromra. Meg aztán egészen más érzés egy géppisztoly elsütőbillentyűjét meghúzni, mint megtekerni egy gázcsapot, még akkor is, ha ez utóbbi tevékenység komolyabb és stratégiaibb eredményekkel kecsegtet. Igaz, a gázcsapos megoldás több embernek fáj…












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!